Amor ey
Középkori világi muzsika (XII-XV. század)
Musica Historica

musicahistorica.hu

2003
CsRI-001

2002

1 - A l'entrada del temsclar   [2:14]
XII. század

2 - Dança Amorosa   [2:17]
XV. század

3 - Raimbaut de VAQUEIRAS: Calenda maia   [3:45]
1170 körül

4 - La septime estampie royal   [1:47]
5 - La quinte estampie royal   [1:38]
Párizs, XIII. század

6 - Saltarello I.   [2:25]
XIII. század vége

7 - Jaufrè RUDEL: Quan lo rius de la fontana   [3:12]
1140 körül

8 - Il Lamento di Tristano   [3:13]
XIV. század eleje

9 - Mayenzayt – Danse   [1:26]
XIII. század

10 - Neidhart von REUENTHAL: Kint, bereitet iuch   [3:15]
11 - Neidhart von REUENTHAL: Sinc an, guldîn huon   [2:56]
XIII. század eleje

12 - Danse Real   [2:44]
XIII. század

13 - Je prise altoes – Cím nélküli darab – Vor aller der welt – In alreley   [2:49]
XIV. század vége

14 - Bernart de VENTADORN: Non es meravelha seu chan   [2:37]
1150 körül

15 - Czaldy Waldy   [1:33]
XIV. század vége

16 - Martím CODAX: Ondas, do mar de Vigo – Eno sagrado, en Vigo   [5:14]
XIII. század

17 - Trotto   [1:33]
XIV. század eleje

18 - Peire VIDAL: Baros de mon d'an covit   [3:22]
1190 körül

19 - Saltarello II.   [1:46]
XIII. század

20 - Saltarello Makedonsko   [2:54]
XX. század



Provanszál (#3, 7, 14, 18), ófelnémet (#10, 11) és gallego (#16) nyelven









Mvsica Historica
Csörsz Rumen István

Chereji Szilárd • fidula, doromb
Csörsz Rumen István • ének, koboz, mandora, kanun, tambura, fidula,
duda, furulyák, hólyagsípok, ütőhangszerek
Kasza Roland • xilofon, ütőhangszerek
Sudár Balázs • koboz, lafta, baglama, ütőhangszerek
Széplaki Zoltán • ének, furulyák, harántfuvola, zergekürt, hólyagsíp, ütőhangszerek
Tövisházi Zsófia • ének, fidula, rebek
Vető Júlia • fidula

Amor ey
Középkori világi muzsika
(XII-XV. század)

A Musica Historica második önálló CD-je válogatást kíván adni a középkor egyszólamú világi zenéjéből. Ez az időben és térben talán távolinak tűnő muzsika a XII-XV. századi királyi és főúri udvarokban, valamint kisvárosok és falvak piacterein fejlődött és alakult — híres költők és ismeretlen vándorzenészek kezén. Mivel az egyház tiltotta és üldözte a profán dalokat és táncokat, sajnos nagyon kevés írásos emlék maradt fenn róluk. Ezek gyakran a szerzők halála után 100-150 évvel készültek, így inkább a hagyomány pillanatnyi állapotát rögzítik. A hangjegyírók főként a gregorián dallamok kottarendszerét alkalmazzák attól távol álló műfajokra, így nem voltak eszközeik az éneket kísérő hangszer improvizációjának, vagy akár a strófák finom eltéréseinek érzékeltetésére sem. Egy szó, mint száz: aki ma középkori muzsikát szeretne játszani, le kell mondjon arról, hogy csupán a kottát tekintse kiindulópontnak.

Segítségére siet azonban a hagyomány, melynek szerencsére ma már két rétegéről beszélhetünk. Az egyik az archaikus közép-és délkelet-európai népzene, valamint a közel-keleti muzsika hangzás- és formavilága. Akár Ibéria, akár Bizánc felől közelített az iszlám zenekultúra Európához, mindenképp termékeny kapcsolat alakulhatott ki. Számos hangszer, továbbá maga a vonó mint hangkeltő eszköz, arab közvetítéssel került hozzánk. Az „örökösök” nyilván a játékmódból is sokat megőriztek. A balkáni népek zenekaraitól, a burdonnal vagy néhány akkorddal kísért egyszólamú zenélésből szintén van mit tanulnunk. A trubadúrdalok parlando-rubato előadásmódjához támpontot adhat a gazdag díszítések ellenére is szövegcentrikus magyar népi énekstílus. Végül: jelenkori, ám igen fontos forrásunk lehet maga a régizenei mozgalom, melynek úttörői újra „beszélhetővé” tették a középkori muzsika nyelvét, s ezt tőlük mint mesterektől sajátíthattuk el (akár személyesen, akár lemezeik által).

Az albumon hallható vokális művek javarészt a lovagi költészet emlékei. Közös forrásuk, a többféle ideológiát, zenei és irodalmi stílust egyesítő, provanszál nyelvű trubadúrlíra a XI. század végén a mai Dél-Franciaország területén alakult ki. A Calenda maia (#3) szerzője Raimbaut de Vaqueiras, aki a dallamot állítólag két fidulás vándorzenésztől tanulta. A vers azonban nem táncdal, sokkal inkább a féltékeny férj bosszújától rettegő, hő szerelmes zaklatott vallomása, akit sem a májusi virágok, sem a madarak nem vidíthatnak fel, míg hölgyétől meg nem érkezik az üzenet. Kortársát, Jaufrè Rudelt „a távoli szerelem költője”-ként őrizte meg az emlékezet. A főúri trubadúr egy tavaszi patakparton írta énekét a kedveshez, akit mintha csak édes vágyak rajzolnának a messzeségbe (#7). A trubadúrok mestere, Bernart de Ventadorn legtöbbször a tűnékeny, gyönyörűséggel teli pillanatokat (joy) énekelte meg (#14). Hasonló hozzá Peire Vidal verse (#18). A híres különc, aki talán Magyarországon is megfordult, kérkedő és önkritikus szavakkal festi meg saját portréját.

A lovagi költészet német képviselői (Minnesängerek) közül a XIII. századi Neidhart von Reuenthal két táncdala hangzik el. A bajor lovag élete nagy részét Stájerországban töltötte. Mindkét téli dala (#10, 11) táncmulatsággal folytatódik, ahol stájer parasztok vigadnak. Kortársa, a gallego nyelven alkotó Martím Codax az ibériai szerelmi líra híres képviselője volt, egyszerű vándor jokulátor (#16). Ezt a stílust nem a trubadúrköltészet utódának, inkább közös forrásuk, a tavaszi szerelmes dalok leszármazottjának tarthatjuk. Egyiküket az áprilisi királynéválasztáskor énekelték, s a felszarvazott férjeket csúfolták vele (#1).

A hangszeres muzsika még több kérdést vet föl, hiszen a ritmikai formák a kor többszólamú komolyzenéjének elveit őrzik, s egyáltalán nem biztos, hogy egy falusi majálison is ugyanígy játszották ezeket a táncokat. A dallamok szerkezete — a ránk maradt források szerint — egységesnek látszik: hosszab- rövidebb nyitómotívumokhoz refrénszerű, visszatérő záradékok társulnak (estampida). Ezt a XIII. század francia udvari zenéjében (#4-5, 9b, 12), valamint a XIV. század eleji olasz műveknél (#6, 17, 19-20) is megfigyelhetjük. A lassú és táncos motívumokból szőtt Il Lamento di Tristano (#8) a kedvesétől távol bolyongó Trisztán panaszait és örömteli pillanatait tükrözi — a folklórban közismert Juhait kereső pásztor mintájára...

Kissé más szerkezetűek azok a cseh táncok, melyek Zsigmond király idejéből maradtak ránk (#15). A Prágai kódex németalföldi dallamai (#13) eredetileg többszólamú, vokális művek tenorjai voltak, „hátukon” az ars nova korszakában divatos, cifra szólamokkal — a lemezen hallhatónál tehát sokszorta lassabban játszhatták őket.

Összeállításunk célja kettős. Részben szeretnénk a magyar közönség számára is elérhetővé tenni azokat a műveket, melyek többségét ezidáig csak külföldi előadók vették lemezre. Másrészt talán más is érdekesnek tarthatja kísérleteinket, melyekkel a magyar és balkáni népzenék hangszereit, dallam- és szövegfelfogását szerettük volna kamatoztatni a középkori művekben (#2, 5, 18, 20). Nem csupán mi játsszuk tehát a darabokat, hanem ők maguk is „játszanak rajtunk”, XXI. századi, kelet-európai embereken.

Csörsz Rumen István

notes in english